TIMELINE
Present and previous clubs
PTE-PEAC / 10
Első gólom a Magyar NBIII-ban:
Helló
Üdvözlöm a weboldalamon ↓

2026-09-26
PTE-PEAC – PMFC 1-1 (1–0)
Igazi városi rangadót játszott egymással a PEAC és a PMFC, amelynek elején a hazai csapat tűnt kezdeményezőbbnek. Végül az egyetemisták törték meg a jeget: a 34. percben Archie Hawkins került helyzetbe, és laposan a kapu közepe felé lőtt, a labda pedig utat talált a kapus alatt a hálóba.
A szünet előtt George Hawkins növelhette volna az előnyt; a szélső betört a védelem mögé, és mintegy 20 méterről laposan a bal alsó sarok irányába lőtt, ám a kapusnak sikerült szögletre hárítania.
A fordulást követően a PMFC hármas cserét hajtott végre, ami hamar eredményre is vezetett: Kóródi átadása után Babati tört kapura, és Varga Dániel mellett a hálóba helyezte a labdát. A mérkőzés végül 1–1-es döntetlennel zárult; a PMFC ugyan veretlen maradt, de elveszítette első pontjait a szezonban, míg a meglepően jól teljesítő PEAC újabb értékes ponttal gazdagodott.
Jól rajtolt az NB III. Dél-nyugati csoportjában idén a PTE-PEAC. Az egyetemi együttes a Sárbogárdot fogadta az első fordulóban, és megtartotta mindhárom pontot. Előbb a 29. percben Leidl talált be, majd Major Péter duplázta meg az előnyt a 36. percben. A vendégeknek Csoma-László adta vissza a reményt a 74. percben, de ez már későn jött.
Read more
PMFC tried to quickly settle the women’s day derby in the NB III. 19th round of the Southwest Division. Although PEAC had a dangerous header, in the 18th minute Novák scored from the following counter attack
Read more
The PTE-PEAC was very, very close to doing the PMFC a huge favor in the NB III. In the 28th round of the South-West group. He held Nagykanizsa in a heroic way until the encore, but after a corner in 90+2 minutes they scored a goal.
Read more
MATCH HIGHLIGHTS
Magyar Kupa (RD2)
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI Vs PTE-PEAC
FOTÓGALÉRIA
Copyright © 2026: All rights reserved.